Kivágó Róbert

Személyiségünk fejlődése a félelmeken keresztül vezet a magabiztos, önazonos működés irányában.

Az emberi létezés része a félelem, mert segíti a túlélést. Éberen tartja az elme kereső receptorait. Miután egyre inkább feldolgozottnak tekinthetjük a körülöttünk lévő világot az élet egyre biztonságosabbnak válik. Az ismeretek növekedésével a fizikai megsemmisüléstől való félelem csökkent, a kereső receptorok figyelme áttevődött a pszichológiai okokra. Félünk a haláltól, szegénységtől, betegségtől, kudarctól, átveréstől, csalódástól, hogy elveszítjük valaki szeretetét.

Félünk, hogy nem vagyunk elég jók, kiderül rólunk valami, amit nem szeretnénk stb. Személyiségünk a félelmek legyőzésén keresztül a megfelelő ismeretek megértésével vállik stabillá. Nem szorong, nem fél STABIL.

Minél inkább a félelem irányít, annál kisebb az esélye a fejlődésnek. A félelem uralkodása alatt szinte lehetetlen kézben tartani az ügyeinket. Irányítás helyett csak sodródunk, súlyosabb esetben pánikot, szorongást, depressziót okoz.

Az ego személyiségünk védelmi rendszerének része. Működése félelem alapú, és ha túlságosan átveszi az irányítást gátolja a fejlődést. Ez bizonyos működés mintákon keresztül fedezhető fel. Az egyik ilyen talán leg jellemzőbb minta a szkepticizmussal átitatott narcisztikus, mindenható és mindentudó jellem megnyilvánulása.

Megvéd a fejlődéstől, hiszen van önmagával szemben egy ál elégedettsége. A „mindent tudok, amire szükségem van” áltudatossággal éli életét és gátolja saját fejlődését.

„Ha érted miről beszélek kész vagy a változásra, ha nem érted, szükséged van még szenvedésre, hogy megérjél a változásra”

Ezt tiszteletben kell tartani!!!

Információ alapú és nem tudás alapú társadalomban élünk. Figyelem a külvilágból felénk áradó információ megjegyzésén, feldolgozásán van, nem önmagunkon és valós igényeinken.

A valódi tudatosság irányába akkor indulunk el, mikor a figyelmünket önmagunk felé fordítjuk.

A mai ember legfontosabb feladata fejből lejönni a szívbe.

Felelősség vállalás nem egyenlő azzal, hogy tűröd a döntéseid következményeit. Legfontosabb a van döntésem tudatosságának elérése. A döntés nem lehetőség, hanem kötelesség. A felelősség vállalás azt jelenti, hogy te döntesz az életedet befolyásoló kérdésekben. Elfogadod, hogy a téged érintő események a korábbi döntéseid következményei. Irányítás a te kezedben van.

A felelősség nem vállalása azt jelenti, hogy mást vagy a körülményeket okolod azért, ami veled történik. Abban az esetben, ha a külvilág zajának szenteled a figyelmed, Pl: politika, média az onnan jövő impulzusok, tehát a külvilág irányít. Ha befelé figyelsz a belülről jövő impulzusok alapján döntesz te irányítasz. Ellenkező esetben csak sodródni lehet.

A diktatórikus rendszerek fő jellemzője, hogy minden központi irányítás alatt van. Szerintük a párt állami irányítás adta a biztonságot és a stabilitást. Tehát ők, központilag hozták a mindenkit érintő döntéseket. Ennek a merev irányítási elvnek köszönhetően, ami nyilván nem volt képes az egyén igényeit, vágyait, céljait kezelni, nem alakulhatott ki a van döntésem tudatosságon alapuló működésminta.

Nyilván azért mert nem volt választási lehetőség. Ezt a gondolkodásmódot örököltük őseinktől, ez van a kollektív tudatalattinkban, így leginkább e szerint működünk. És ha nem teszünk ellene így marad. Ami nem csak azért kerülendő, mert kiszolgáltatottá tesz a körülményeknek, semmi esélyt nem adva a valódi stabilitásra, harmóniára, hanem azért is, mert ezt adjuk tovább a gyerekeinknek.

Hét éves korod előtt, ha azt tanultad „nem vagy rá képes, úgy sem sikerül” elfogadod.

Elfogadod 100 % – os valóságnak, mert ebben a korban még nem vagyunk képesek különbséget tenni a valóság és nem valóság között.

Elménk minden felé érkező információt bevonz és kész tényként raktározza el a tudatalattinkban. Később ezek a „kész információk” határozzák meg a működésünket.

Megfelelő önismereti munka vezet oda, hogy felismerjük önmagunk valóságait.

Mikor a szülő megóvja gyerekét döntései következményeitől, megvédi a fejlődést segítő tapasztalásoktól.

Sok szülő a szeretet mögé bújva saját téves ego igényét elégíti ki azzal, ha a széltől is óvja gyermekét és mindent megcsinál helyette. Ezzel megkíméli a cselekvés adta sikerélménytől is. Tudattalanul olyan keretek közé zárja, ami megakadályozza a tapasztalati tudás megszerzésében. Támogató, bíztató hozzáállás hiányában korlátozza. Ha nem támogatják az aktivitást a gyerek úgy éli meg, hogy nem elég jó abban, amit csinálni akar.

Ezért később meg sem próbálja. Mikor kirepül a felnőttek világába szenved a hiányos felkészítés miatt. Önbecsülése romokban, cselekvés adta sikerélmény ismeretlen, a világ egy veszélyes hely számára. Felnőtt korban nagy eséllyel csak sodródik, és ha már eleget szenvedett akkor sem képes az önismereti útra lépni. Működéséből hiányzik a „gyerünk, csináld, jó vagy, bízzál magadba” energia.

A szülő felelőssége mit ad át a gyereknek, de sosem szabad elfelejteni, hogy a szüleink mindig azt adták, amiről azt hitték a leginkább szükségünk van rá.

Általánosságban jelen lévő működésminta, mely az ego védelmi rendszerének a része. Kis mértékben hasznos, hiszen a kételkedés, mint hajtóerő is megjelenhet a fejlődési folyamatban.

Ezzel szemben káros, ha nagymértékben kap szerepet, mert „ő” a legnagyobb kifogás gyáros.

A motiváció cselekvésre ösztönöz. Gyerünk – csináld, jó vagy, többre vagy képes stb. ez a fogyasztói társadalom csapdája, mert ha tudnék cselekedni, cselekednék. Ha nincs válaszom a miértekre nem őszinte a cselekvésem, nem hoz sikert, kényszerből teszem.

A mai rohanó világban folyamatos cselekvés kényszerben vagyunk, de ha nem előzi meg tudatosság, zsákutca. Az ego csapdája, mert félelem alapú ezért lélekromboló. Mikor a valódi énemnek megfelelő tudatossággal cselekszem az lélekelemelő nincs benne teljesítmény kényszer. Csinálom, mert jól esik. Visz a sikerek felé.

Cselekvés tudatosság nélkül. Átélünk valamit, amitől szenvedünk. Ez nem jó, ezért nekilátunk a tünetek kezelésének ahelyett, hogy előbb válaszokat keresnénk a miértekre, és ennek tudatában formálódnánk.

Konkrét problémára, konkrét megoldásokat keresünk sürgősen. Az okok feltárása hiányzik, ezért a változás nem következik be vagy alig észrevehető.

Egyre kisebb hatékonysággal működnek a jósok. Az emberiség tudatállapotának emelkedésével több ember jön rá arra, hogy van döntése. Ebben a tudatállapotban vagyunk képesek felelősséget vállalni önmagunkért. Rájövünk, hogy az életben nem muszáj sodródni, nem vagyunk kiszolgáltatva a sors szeszélyeinek.

A jósok tendenciákat látnak, amik sokszor be is következnek a tudattalan ember életébe, de az önmagáért felelősséget vállaló, döntésképes ember szervezi, irányítja a saját sorsát. Nem sodródik. Irányít, vezet. Megfelelő tanulással gyakorlással, hittel és elszántsággal SORSVEZETŐ VÁLIK BELŐLE.